Belekezdtem

MAZSOLÁZZ

Minden

Mindenki boldog. Rémisztő mosolyok árnyékolnak. Tánc, étel, ital…mindenki boldog. Én is annak látszom, már órák óta. Igen erős vagyok… tökéletesen játszom a szerepem, ja mégsem. Könnyek gyűlnek a szemembe, jajj! Mi történt? Nem sírhatsz! Még nem.

Egy táncot kívánó muzsika következik. Cipő le, táncra fel.

Igen, így most jobb egy kicsit, hamis mosolyom mögött. A talpam már fekete, inkább leülök.

Várom a hazaindulást, várom a nyugalmat, várom, hogy kitörhessek. Ki kell bírnom!

A gyomrom görcsben, hányingerem van, bármire gondolok. Mi történik velem?! Hisz a boldogság medrében fuldoklunk. Csak én nem itt tanultam úszni. Megfulladok! … nem még nem, majd otthon, bírd ki!

Lassú zene következik. Minden pár táncra kéri szerelmét. Én ülök, a rendkívül érdekes terítőt vizsgálva. Bár ez itt a legkisebb problémám. Most mindenki hagyjon.

Már a kocsiban ülünk, kint szakad az eső, mintha érezné, ami bennem ordít. Már megint egy könnycsepp… az ablak felé fordulok, de érzem, hogy mindjárt kitör a káosz. Nem! Még nem! Gondolj a falra, széles beton falra. Te a mögött élsz, nem törsz ki!

Hazaértünk. Már dobom is le a ruháimat, minél hamarabb legyek zuhany alatt. Magamra engedem a forró vizet, hadd égesse a bőröm… talán lejön róla az a sok mocsok. Fúj.

És felrobbant. Kiszakadt. Széttört. Végre kitört… minden…minden…

Már nem érzem a bőröm szerencsére, elhihetem egy pillanatra, hogy nincs is. Nincs az a sok bűn. De rá kell jönnöm, hogy a bőröm csak elszenvedője mindannak, amit utasításba kapott onnan bentről.

Kiszálltam a zuhany alól. Szembeálltam a tükörrel és néztem zokogó arcom. Én azok közé tartozom, akik rettentő csúnyák, ha sírnak. De akkor is néztem magam. Néztem, hogy mennyi szenvedést élt át az arcom, miket láttattam szemeimmel, miket hallottak füleim. Ők mind ártatlanok.

Átszaladtam a szobámba. Csak a párnámra vágytam. Legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól, de azt meghallanák. Nem tehetem. Vajon vége lesz valamikor?  Várok valamit, valami szebbet.Várom, hogy egyszerre elmúljon minden…minden…minden

Tegnap

Végre újra éreztem. Mindent éreztem az egész testemben.

Érintésed, vágyad, csókod, szerelmed.

Megijedtem, borzalmasan megijedtem.

Mit tettem? ...

Már megint ördögi körbe keveredtem.

Néztél volna

Sok mindent szeretnék mondani,

Vissza kell térnem a jelenbe,

De hogyan tudnám elkezdeni?

Kérlek, csak nézz a szemembe!

 

Könnyeim már régen eltűntek,

Kezed szorongatom kezembe,

Tekintetem eddig kerülted,

Kérlek, csak nézz a szemembe!

 

Most megkövült arccal mosolygok,

Elhiszed, hisz nem látsz fejembe,

Végül nem beszélek, már tudod-

Néztél volna a szemembe!

Titok

Tudatosan csinálom. Az egészet tudatosan csináltam eddig is, meg kell értened. Nem fog ez másképp menni, ez már a részem, összetart. Összetart, míg másokat darabokra szaggat, és én ebből épülök újjá.  Szánalmat csak magam iránt érezhetnék, de az évek már erről is gondoskodtak. Hogy alakult ez ki? Hogyan juthattam ide? Azok miatt, akikre azt mondtad bebizonyítod, jobb vagy náluk. Nos, szerinted jobb voltál?

Gyom

Talán ez családi hagyomány lenne nálunk? A DNS-ünkbe épült, és egyszerűen továbbörökítjük generációról generációra. De ki issza meg a levét? Hát most én. Nem küzdhetek ellene, meg lett mondva. Becsukom a számat, összeszorítom a fogaimat hadd repedjen minden irányba, aztán majd elmúlik. Egyszer minden rossz elmúlik – bízom e közhelyes mondásban. Talán nincs más eszközük, csak ez a vírus. Igazából megértem, mert ez hat. Ez biztos, hogy bármikor hat. Elég pár jól eltalált szó, jól eltalált helyre és már pusztít is. Miért csodálkozol a végeredményen? Talán az évtizedek alatt nem ez volt a kitűzött cél? Most meg csak állsz és szörnyülködsz saját teremtményeden.

Rámlelt

Én tényleg próbáltam figyelni ma az előadásokra…tényleg próbáltam, de egyszerűen folyamatosan te jártál a fejemben, nem hagyva teret másnak. Mit tudnék neked adni? –gondolkodtam- Adni szeretnék! Azt szeretném, hogy jó legyen neked, mert tudom, hogy csak bántalak… Ma ráébredtem valamire, valami olyanra, amiről te azt hiszed, még úgy van. De nincs úgy. És tudod miért? Azért, mert ezt most neked írtam.

Listázva

Nem vagyok erős, nem vagyok kitartó és sokszor hibázom.

Türelmetlen, lusta vagyok és túl nagy a kíváncsiságom.

Nem tudok normálisan üvegből inni és nem láttam a Keresztapát sem.

Általában csak én nevetek a gyenge vicceimen...

Kettőséletet élek, maszkokat hordok.

Szeretek titkolózni és előfordul, hogy olykor-olykor erről-arról hazudok.

Hibáim listája akár végtelen is lehetne,

De már ez is több, mint amennyi kellene.

Így is szeretnél?

Már mindegy...  - Eltüntettél-

Nincs

Este volt, én sétálni mentem az erdőbe. Még emlékeztem az ösvényre, ami elvitt minket a rejtett szakadékig. Az kellett nekem… egy árok, színültig emlékekkel. Az út hosszú volt, mire odaértem már teljesen sötét lett. Egyedül az erdőben, az erdő legmélyében. Leültem a szakadék szélére és csak bámultam a természet kihűlését. Megváltozott valami… hideg levegőt éreztem a nyakamon. Valaki szuszogott. A nyakamra lehelt. Libabőrös lettem a lábujjamig, mert tudtam, hogy ki az. Becsuktam a szemem és átadtam magam a pillanatnak, vártam az éles hasítást a hátamba. De Ő csak lihegett, nem mozdult. Mikor kinyitottam a szemem, a szakadék közepén lebegtem a teljes sötétség fölött. A hátam már rég felhasadt… be is gyógyult. Teljesen elfelejtődött, ahogy én is. -Eltüntettél-

Talánok

Pont mikor már majdnem úgy döntöttem, azt is feladom, amit még az elején kijelentettem: soha... talán kríziseket előztél meg. Talán megmentettél attól, hogy rosszul döntsek. Vagy nem? Talán majd egyszer megérted, mit is szerettem volna.

Hetek

Elsőnek rosszul esett, de jobban belegondolva talán mégis jobb a hanyagolás, hisz kéz a kézben járnak a felejtéssel. Az egyik nálad, akkor a másik nálam, egész egyszerű. Fájdalmas, de egyszerű. Újabb félelmem kapott igazolást.

Mit olvashatsz itt?

"Csak egy lány gondolatait, legmélyebb érzéseit, olykor rímekbe szedve"

Feedek
Megosztás